Váltás angol nyelvre / Switch to English
A termék története – a CV 247 jelű készítmény
A termék története
A CV 247 jelű készítmény egy kombinált szer, amely oldatban nátrium-szalicilátot, réz-glukonátot, mangán-glukonátot és aszkorbinsavat (C-vitamint) tartalmaz. A terméket eredetileg John Carter állatorvos dolgozta és fejlesztette ki, aki azt is javasolta, hogy a beteg a kezelést egy „biodiétával” egészítse ki.
Carter a kezelés menetét a hozzávetőlegesen 1976-ban elkezdett vizsgálatok és empirikus tapasztalatok alapján határozta meg. A munka azután kezdődött meg, hogy számos barát és munkatárs – valamint házikedvencek is – a rák áldozatává váltak. Carter elmélete szerint a rákos megbetegedések számának az embereknél és az állatoknál is tapasztalható növekedése összefüggésben van a modern élelmiszeripari módszerekkel és a környezetszennyezéssel. Az elmélet és a kezelés lényege az egyed immunrendszerének stimulálása annak érdekében, hogy az képes legyen leküzdeni a rák kifejlődését és terjedését. Az elmélet – jótékonysági alapon – állatorvosi praxisában hamarosan a gyakorlatban is kipróbálásra került. Carter érdeklődése és az állatok esetében elért sikerek, a szájról szájra terjedő ajánlások vezettek a készítmény más állatokon való kipróbálásához.
Az állatok gazdái úgy látták, hogy a CV 247 jelű készítmény igen jól működik, és így az elégedett, a termékről egymástól értesülő kutyatulajdonosok beszámolóiból felépülhetett egy portfolió. A gyógyszer és a kísérő diéta hitelessége tovább fokozódott, amikor 1993-ban Jonh Cartert bemutatták a UCL Ventures-nél, a University College London (UCLV) egyik tanszékén. Az összegyűjtött beszámolók meggyőzték az UCLV-t arról, hogy érdemes a témával foglalkozni. Az UCLV beleegyezett az ellenőrzött vizsgálatok elvégzésébe, és bevonta Peter Beverly professzort, aki akkoriban a University College London Imperial Cancer Fund (Brit Birodalmi Rákkutató Alapítvány) Tumor-immunológiai tanszékének vezetője volt. Beverly professzor hozzájárult, hogy elvégezzen egy sor kontrollált kísérletet, amelyek során azt vizsgálták, milyen hatással van a kezelés a rosszindulatú daganatokra egerekben. A szükséges engedélyek megszerzése után a kísérleteket az UCL és John Carter között kötött hivatalos szerződésnek megfelelően elvégezték.
Három ellenőrzött kísérletre került sor. Beverly professzor a jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a kezelés statisztikailag szignifikáns módon csökkentette a tumornövekedést a kezelt állatokban a kezeletlen csoporthoz képest, és a kezeléssel összefüggésbe hozható mellékhatásokat nem tapasztaltak.
A jogszabályi háttér jobb megismeréséhez John Carter Dr. Duffield társaságában felkereste az illetékes brit hatóságot, a Veterinary Medicines Directorate szervet. Ott azt javasolták, hogy az általános klinikai fejlesztés részeként egy rákkutatásra specializálódott független állatorvost bevonva, megfelelő számú állaton végezzék el a kezelés vizsgálatát.
Erre a feladatra Andor Sebestény professzor, a Brit Birodalmi Rákkutató Alapítvány és a Ludwig Institute of Cancer Research állatorvosa kapott felkérést. A professzor személye különösen alkalmas a feladatra, mivel nem csupán 34 éven át mint hatósági állatorvos felügyelt és segédkezett a rákot kutató állatkísérletekben, de 1960 óta gyakorló állatorvosként is dolgozott.
Sebestény professzor két klinikai kutyatanulmányt követett figyelemmel. Az első, 51 kutyán elvégzett, 1997-ben kezdődő, „A CV247 jelű készítmény alkalmazásának nyílt klinikai vizsgálata rákbeteg kutyák esetében” címet viselő vizsgálat legfeljebb 25 hónapig tartott. Mint gyakorlott állatorvosnak az volt a véleménye, hogy a vizsgálat eredménye szerint a tumor 19 kutyában (37,7%) zsugorodott, további 18 kutyában (35,3%) stabilizálódott és változatlan maradt, illetve a vizsgálat nem hozott meggyőző eredményt 14 kutya esetében (27,55%). A vizsgálat másik fontos eleme az életminőség elemzése volt, amit meghatároztak a kezelés kezdete előtt és az utolsó vizsgálat alkalmával. Feltűnő különbséget tapasztaltak.
Az egyes állatok megfigyelésénél tapasztaltak meggyőzőek voltak ahhoz, hogy megjelentessenek egy rövid publikációt a Veterinary Practice folyóiratban (1999. február, p. 14.).
A második, 53 kutyán, 2001 szeptemberében kezdődő, „Rákbeteg kutyák kezelésének klinikai vizsgálata” címet viselő vizsgálat 30 hónapig tartott. Ebben az esetben a tumor 13 kutyában (24,5%) zsugorodott, további 13 kutyában (47,2%) stabilizálódott és változatlan maradt, illetve 15 kutya esetében nem hozott meggyőző eredményt (28,3%). Ezenkívül az életminőség vizsgálata feltűnő különbséget mutatott a kezelés megkezdése előtt és az utolsó vizsgálat alkalmával.
Humán vizsgálatok
A készítmény hatásosságát először rákbetegek bevonásával, egy nyílt vizsgálatban végezték, amelyhez nem volt szükség az MRHA (a brit gyógyszerészeti intézet) engedélyére. Az eredményeket a vizsgálatvezető Dr. Thomas publikálta először egy absztraktban (Annals of Oncology, vol 13, p. 30, 2002, Clinical Oncology, 2002), majd bővebben is (Nutrition and Food Science, vol 35, no 6, 2005). A publikációk a következőkben foglalhatók össze:
A CV247 jelű készítmény humán kipróbálása hivatalosan 2001. március 2-án vette kezdetét a vizsgálat 2. fázisaként.
A vizsgálat 2. fázisának összefoglalása
Előzetes vizsgálat előrehaladott rákban szenvedő betegeken
A vizsgálatot 37, rosszindulatú tumorral diagnosztizált beteg vizsgálatával végezte el Dr. Robert Thomas, a Bedford kórház és Addenbrookes kórházainak konzultáló onkológusa végezte el. 14 betegnek prosztata-, 2 betegnek petefészek-, 12 betegnek vastag- és végbél-, 2 betegnek mellrákja volt, míg 7 betegnek kevert rákja volt.
A vizsgálat vezetője szerint a kezelést a betegek jól tolerálták, a diétát pedig lelkesen folytatták. A két, erősen progresszív petefészek-rákban szenvedő beteg közül az egyik állapota 8 hónapra, míg a másiké hozzávetőlegesen 36 hónapra stabilizálódott.
28 beteg esetében, akiknél súlyos rákfajtákat, például vastag- és végbélrákot diagnosztizáltak, és akik előzően komoly kezelésekben részesültek nem volt érdemleges eredmény tapasztalható (52% stabilizáció 3,5 hónapra).
A 7, korai progresszív prosztata-rákos betegnél 6 (86%) esetében a PSA-érték stabilizálódott, és javult az életminőség (az átlagos időtartam 8,3 hónap volt).
A vizsgálatot 4, a további legalább 24 hónapos folytatásra hajlandó beteggel folytatták.
A vizsgálatvezető meggyőzőnek találta az eredményeket a prosztatarák esetében ahhoz, hogy megalapozott legyen egy véletlenszerű, kettős vak vizsgálat elvégzése, amelynek során a CV247 jelű készítmény és diéta hatását tervezték összehasonlítani a szalicilát (a CV247 jelű készítmény egyik összetevője) hatásával.
Prosztatavizsgálat
Ez a mélyebb vizsgálat, amely a készítménynek a korai progresszív prosztatarákra való hatását célozta vizsgálni 2003-ban kezdődött a Primrose onkológiai központban (Bedford Kórház NHS Trust) és az Addenbrookes kórházban (Cambridge). A betegek csoportjának felét a CV247 jelű készítménnyel kezelték, a másik felét pedig csak nátrium-szaliciláttal. Ebbe a vizsgálatba 110 beteget vontak be, akik közül 35 egy évnél hosszabb ideig kapott kezelést.
A több mint 3 éven folytatott vizsgálatot Dr. R. Thomas, a Bedford General Hospital és az Addenbrookes Hospital (Cambridge) konzultáló onkológusa vezette. A vizsgálatot az a megtiszteltetés érte, hogy a National Cancer Research Network (NCRN) támogatta, és egy korábbi elővizsgálatot követve megállapításra került, hogy a korábban kezeletlen, a progresszív rák korai stádiumában lévő betegeknek előnye származott a CV247 jelű készítménnyel történő kezelésből.
A CV247 jelű készítmény egy kombinált szer, amely nátrium-szalicilátból, réz- és mangán-glutamátból, valamint aszkorbinsavból áll. Az összetevőknek a készítménybe kerülése tudományosan megalapozott: mind a réz, mind a mangán a szuperoxid-bizmutáz összetevőjeként esszenciális elemek, az aszkorbinsav esszenciális vitamin, ami antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik – ezeket egészíti ki a gyulladáscsökkentő hatásáról jól ismert nátrium-szalicilát. Mindezek a tulajdonságok kedvezőek lehetnek a rák bizonyos tüneteinek kezelésében. A nyomelemhiány például fokozhatja az oxidatív stresszt és módosíthatja vagy gyengítheti az immunfunkciókat, míg az aszkorbinsav erősíti az immunrendszert, és fokozza a ráksejtek halálát előidéző enzimek aktivitását. Az aszpirint önmagában is ajánlják egyes ráktípusok kezelésére, azonban a nátrium-szalicilát (az acetil-szalicilsav egy rokon vegyülete) amellett, hogy ismert gyulladáscsökkentő, kevesebb emésztőrendszeri mellékhatást okoz, mint az aszpirin, és valószínűsíthetően gátolja az egyes, az angiogenezist és a tumornövekedést elősegítő növekedési faktorokat. Rendelkezik sajátos, jól elkülönülő tulajdonságokkal, azonban a rák korai kezelésében betöltött szerepe még nem nyilvánvaló, és ennek következtében még nem javasolták következetesen, illetve nem kutatták.
Nyílt vizsgálatok eredménye, hogy a CV247 jelű készítmény nyilvánvalóan fokozottan javítja a különféle rákban szenvedő kutyák közérzetét, és egyes humán, terminális rákbetegek esetében esetleg javíthatja azok életminőségét. Ezenkívül ahogy arról korábban is beszámoltunk, egy bevezető vizsgálatban úgy találták, a készítmény jó hatással alkalmazható egyes, korai progresszív prosztatarákban szenvedő betegek esetében.
Az elemzés célja annak további vizsgálata volt, hogy a CV247 jelű készítmény kedvezően befolyásolja-e a korai progresszív prosztatarákot, illetve hogy összevethető legyen annak hatásossága és biztonságossága a nátrium-szalicilátéval. A protokollnak megfelelően minden, a vizsgálathoz toborzott beteg hisztológiai vizsgálatokkal bizonyítottan korai progresszív prosztatarákban szenvedett, és a vizsgálat megkezdése előtti 6 hónapban 20%-os, vagy annál magasabb PSA-szintemelkedést mutatott (40% 9 hónapon túl). Az ilyen betegek esetében általában „várnak és figyelnek”, és a vizsgálatvezető szerint is a betegség folyamatos, olykor felgyorsuló súlyosbodása figyelhető meg néhány spontán remisszió kíséretében. A vizsgálat célja az volt, hogy meg lehessen határozni egy stabilizációs periódust, ami a véletlenszerűen hozzárendelt 2 tesztkészítmény egyikének hatására jött létre. A vizsgálatban a stabilizációt a háromhavonta két vizit között 20%-osnál kisebb mértékű szérum PSA-szint emelkedésben határozták meg. A vizsgálat időtartamát 12 hónapra tervezték. Azokat a betegek, akik ezen időszak végére megfelelően stabilnak mutatkoztak, felkérték, hogy folytassák a vizsgálatot ugyanazzal a véletlenszerűen kiosztott vizsgálati készítménnyel.
A vizsgálatba összesen 110 beteget vontak be, akik a legtöbben a Bedford kórház betegei voltak. A vizsgálat 2006. november 30-án ért véget. 38 beteget (34,5%) a kettős vak vizsgálati fázisban 12-34 hónapos időszakra sikerült stabilizálni. A betegek közül 21 (55%) a véletlenszerű kiosztásnál nátrium-szalicilátot kapott, míg 17 (45%) beteg kapta a CV247 jelű készítményt. További 10 beteget 10 hónapig stabilizáltak (ebből 6 kapta a CV247 jelű készítményt, és 4 a nátrium-szalicilátot).A vizsgálat végén még 10 beteget kezeltek a dupla vak fázisban. Közülük hármat a vizsgálat befejezéséhez képest kevesebb mint 12 hónappal korábban toboroztak. Ismeretes, hogy ezek közül a betegek közül kettőt 12 hónapra vagy hosszabb időre sikerült stabilizálni, a véletlenszerű kiosztás során mindkettőjük nátrium-szalicilátot kapott. A 12 hónapos vagy hosszabb időtartamra stabilizált 38 betegből 13 esetében csökkent általánosságban a PSA-szint a stabilizációs időszak alatt (8 beteg kapott nátrium-szalicilátot és 5 a CV247 jelű készítményt).
A kezelés „eredménytelenségének” vizsgálata során azt találták, hogy 42 beteg (38%) lépett ki a vizsgálatból 4 hónap vagy annál rövidebb idő után. Azonban ezeknek a betegeknek a többsége (78,6%) egy korábbi stádiumban, a prosztatarák diagnózisa után besugárzást és kemoterápiát kapott. A stabilizációs időszakok közötti különbségek további vizsgálata az előkezelt és nem előkezelt betegek összehasonlításakor azt mutatta, hogy az összes CV247-kezelt beteg esetében az átlagos kezelési periódus rendre 7,4 és 11,3 hónap, míg a nátrium-szalicilátot kapott betegek esetében rendre 6,4 és 12,9 hónap volt.
A nemkívánatos események profilja mindkét kezelés esetében hasonló volt. Összesen 39 beteg 97 nemkívánatos eseményről számolt be a CV247 jelű készítménnyel való kezelés alatt, míg a 37, nátrium-szaliciláttal kezelt beteg összesen 112 nemkívánatos eseményről tudósított. Ezek többsége (a nemkívánatos események 76%-a a CV247 jelű készítmény esetében és 75%-a nátrium-szalicilát esetében)enyhe vagy közepesen súlyos volt. Ezekből csak 13 esetet tekintettek a CV247 jelű készítménnyel valószínűleg vagy biztosan összefüggésbe hozhatónak, a nátrium-szalicilát esetében ez 12 eset volt. Nemkívánatos esemény volt a vizsgálatból való kilépés oka 4, a CV247 jelű készítményt kapó beteg esetében, és 7 nátrium-szalicilátot kapó beteg esetében. Mindkét kezelés esetében az emésztési zavarok és a hányinger volt a leggyakoribb nemkívánatos esemény. Megemelkedett magnéziumszintet mértek 6, a CV247 jelű készítménnyel és 9 nátrium-szaliciláttal kezelt beteg esetében, aminek következtében 1 beteget kivontak a CV247 készítménnyel és 4 beteget a nátrium-szaliciláttal kezeltek csoportjából. Nem világos, hogy a nátrium-szaliciláttal való kezelés miért okozott magnéziumszint-emelkedést.
Összesen 26 komoly nemkívánatos esemény következett be, amelyekből egy hasnyálmirigy-gyulladás esetében merült fel lehetséges összefüggés a kezeléssel.
A vizsgálatvezetőnek lehetősége volt minden beteget áthelyezni egy „nyílt” fázisba, amennyiben a vak vizsgálati szakaszban a véletlenszerű kezelés nem vezetett sikerre a betegség előrehaladásának stabilizálásában. Ez minden esetben azt jelentette, hogy függetlenül attól, korábban milyen kezelést kapott a beteg a vizsgálat vak szakaszában, a továbbiakban a CV247 jelű készítményt kapta. Összesen 39 beteg lépett át a nyílt szakaszba. Közülük korábban a vizsgálat vak szakaszában 17 kapta a CV247 jelű készítményt, így ők tulajdonképpen csak folytatták a kezelést. A stabilizációs szakasz elemzése azt mutatta, hogy további 7 beteg stabilizálódott 12 hónapra vagy annál hosszabb időre, ezek közül 2 a nátrium-szalicilátról váltott, és 5 folytatta a CV247 jelű készítménnyel (az erre vonatkozó információkat a vizsgálatvezető nem ismerte).
Nem ismeretes, hogy sikeresebb lett volna a két kezelés, ha a betegek előtte nem kaptak volna semmilyen kezelést, illetve hogy abban az esetben is ilyen tendenciát mutattak volna-e a kezelések az összehasonlításban. Mindazonáltal a tények erőteljesen sugallják, hogy a prosztatarák korai szakaszában lévő számos betegnek előnye volt a kezelésből, és hogy ennek a klinikai vizsgálati felállásnak a korlátain belül mindkét kezelés ugyanazokkal az előnyökkel járt a betegek számára.
A fájdalomcsillapító hatás vizsgálata
A prosztatarák vizsgálata mellett terminális szakaszban lévő rákbetegek bevonásával a fájdalomcsillapító hatást is vizsgálták.
Összesen 36 beteget toboroztak a tervezett nyílt, 2. fázisú klinikai vizsgálathoz, amelynek során azt kérték a betegektől, hogy havonta egyszer jelenjenek meg klinikai kivizsgáláson, és összesen 6 hónapig vegyenek részt az életminőség-vizsgálatban. A vizsgálatot Dr. R. Taylor vezette. Két helyszín került bevonásra, a St Francis Hospice Berkhamstedben és egy, a Middlesexben található Harrow városbeli magánklinika. Az összes betegnek dokumentált késői fázisú progresszív rákja volt, amely bizonyos esetekben (a mell- és prosztatarák esetében kiemelten) áttéteket képzett az agyban, illetve a csontokban. A következő rákos esetek fordultak elő: mell- (7), prosztata- (7), mell- és hashártya- (5), petefészek- (3), tüdő- (3), végbél- (2) és egy méhnyak-rák, non-Hodgkin limfóma, thymoma, petevezeték-, húgyhólyag-, vastagbélrák, myeloma, hasnyálmirigy- és bazalsejtes bőrrák.
Összesen 12 beteg (33%) fejezte be a kezelést a CV247 jelű készítménnyel, ebből 3 betegnek volt mellrákja, 5 betegnek prosztatarákja és 1-1 betegnek volt mesotheliomája, NH limfómája, petefészekrákja és thymomája. A 12 betegből hét beteg folytatta a kezelést 12 hónapon is túl. A kezelésből való kivonás általában az első vizsgálat után történt (11 beteg esetében), és ennek gyakran az volt az oka, hogy különféle okokból kifolyólag a beteg úgy döntött, nem kívánja tovább használni a CV247 jelű készítményt. Ezekből 7 beteg a magánklinikára kerül. Ők mind erősen motiváltak voltak, és aktívan tájékozódtak a lehetséges, számukra elérhető alternatív kezelési módokról. A klinikán legalább kétszer megjelenő betegek távozása 1 hónap (2), 2 hónap (6), 3 hónap (4) és 4 hónap (1) után történt. A távozás indokai többek között a következők voltak:
nemkívánatos események (6) idegenkedés a készítménytől (1) nem együttműködő (12) (mind a magánklinika betegei) újabb kemoterápiára vagy besugárzásra való kiírás (2) tünetek súlyosbodtak (1) elhalálozás (2).
A hatásosság tekintetében az elsődleges vizsgálandó terület az általános életminőség pontozása volt, ahol a betegek önmaguk végeztek értékelést egy validált (EORTC) kérdőíven. Az eredeti vizsgálatot folytató 25 beteg közül 12 esetében (+/- 1) nem volt változás a kombinált általános egészségi állapot és az életminőség pontozásában, 3 beteg esetében csökkentek a pontok, míg 10 beteg (40%) esetében emelkedett a pontszám. Annak a 12 betegnek az esetében, akik végigcsinálták a 6 hónapos vizsgálatot, az átlagos pontszám belépéskor 10,4 (6-14 közötti értékek) volt, míg 6 hónap után 11,3 (6-14 közötti értékek) volt. A 12 érték közül csak 1 volt alacsonyabb 6 hónap elteltével. Statisztikai elemzés nem készült. Mivel a vizsgálatban többféle ráktípus szerepelt, a klinikai vizsgálatok és a biomarker meghatározások csak kevés eredményt hoztak. Ezenkívül a tipikusan erősen motivált betegek, különösen a magánklinika betegei valószínűleg nem a valós egészségi állapotukról számoltak be (különösen a vizsgálatba való belépéskor).
Súlyos nemkívánatos esemény nem következett be. Részben a vizsgálat alatt tapasztalt nemkívánatos eseményekkel indokolva 6 beteg lépett ki a vizsgálatból. Egy beteg „felfújtság érzése” miatt, egy székrekedés miatt, három emésztési zavarok miatt lépett ki, míg egy beteg arról számolt be, hogy „álmosnak érezte magát”. Csak az emésztést érintő eseteknél merült fel lehetséges összefüggés a CV247 jelű készítménnyel.
Humán sejtvonalak
A CV247 in-vitro daganatos humán sejtvonalakon folytatott vizsgálatait a görögországi Research Genetic Cancer Centre intézmény végzi.
A tesztek eredményei azt mutatják, hogy azon LoVo (bél-) sejteknél, amelyek esetében a C-vitamin hatástalan volt, illetve a nátrium-szalicilát minimális hatással bírt, a CV247 mind 24, mind 48 óra elteltével jelentős hatást mutat. A T47D (mell-) sejteknél, amelyek esetében a C-vitaminnak nem volt hatása, a CV247 a nátrium-szalicilátnál 2,5-szer jelentősebb hatást ért el 48 óra elteltével. Érdekes módon a használt prosztatasejtvonal esetében (a teszt 3 esetéből egyszer) ennek ellenkezője történt, a C-vitamin hatása volt a legerősebb, míg a nátrium-szalicilát hatástalannak bizonyult. Ez esetleg a CV247 rákspecifikusságát jelezheti. Bár ezek nem végleges eredmények, mindenképpen bíztatóak mind a CV247 hatásossága, mind annak tekintetében, hogy a CV247 összetevői együttesen hatásosabbak, mind az egyes összetevők külön-külön alkalmazva.
Az antioxidáns hatást érintő patkánykísérletek
Magyarországon a CV247 antioxidáns hatásainak vizsgálatára 40 patkányon végeztünk vizsgálatokat. A kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a termék ebben a tekintetben hatásos. A kísérletben szabad gyökök megjelenése érdekében a kemoterápiában használt ciszplatin szert alkalmaztuk. Az antioxidáns hatás kiegészítéseként a CV247 szerepet játszott a vese a ciszplatin káros hatása elleni védelmében is, ami a szer a ciszplatint alkalmazó kemoterápiás módszerekben való felhasználását is előrevetíti. A CV247 megnyerte a szer EU-konform magyar regisztrációját emberi táplálékkiegészítőként való alkalmazásra („CV247 Regenerál”), de ebben a kapszulás formájában a készítményből hiányzik a szalicilát. A cél, hogy magyarországi onkológusok alkalmazzák a szert engedély alatti kísérleti kemoterápiás kezelési protokollokban más forrásokból származó szalicilátokkal. A CV247 Regenerál gyártási előkészületei befejeződtek, a termék kereskedelmi forgalomban elérhető.